Oroszlány - 2023. október 7. - 09-18 óra
Régóta foglalkozom informatikával, vagy ahogy ma nevezik digitális kultúrával. Életem eddigi nagyobb felének egyik részét a Windows, másik részét pedig a Linux világában töltöttem. Mint mérnök-tanár és közgazdász ’87 óta élem a „profi” informatikusok életét, azaz ebből kerestem életem legnagyobb részében a családra valót. Az utóbbi 16 évben iskolarendszerű szakképzésben és alapképzésben tevékenykedtem. Évekig működtettem a megye egyik legsikeresebb ECDL oktató és vizsgaközpontját. Több száz oktatóvideóm jelzi a digitális kultúrához és azon belül a Linux operációs rendszerekhez, a szabad felhasználású és nyílt forráskódú szoftverekhez való kötődésemet.
A rendezvény előadói: Sz.Kálmán, M.Balázs, S.Jöran, R.Péter, Sz.Péter)
De úgy éreztem, hogy ismereteim megosztásának ez utóbbi formáját ki kell, hogy egészítsem a személyes kapcsolatokkal is. Emellett szerettem volna megismerni olyan szakembereket, akik a hazai Linux ökoszisztémában kiemelkedő eredményekkel rendelkeznek és nemzetközi kitekintéssel is bírnak. Ráadásul kedvenc Linux rendszerfejlesztőm a Debian.ORG csapata idén ünnepli 30. születésnapját. Sőt! - idén jelent meg legfrissebb LTS operációs rendszerük a Debian 12, azaz a Bookworm, amely többek között az itthon is méltán népszerű Linux Mint közösség Debian Edition 6 operációs rendszerének alapját is biztosítja. Ezek együtt vettek rá arra az őrültségre, hogy egy egész napot szenteljek a Linux alapú rendszereknek, a nyílt forráskódú és szabad szoftvereknek olyan emberekkel, akik egyrészt osztoznak ebbéli szenvedélyemben, másrészt most ismerkednek ezzel a kihívásokban is bővelkedő csodálatos világgal. Előbbieket sikerült megnyernem előadónak, utóbbiakat pedig érdeklődő vendégként vártam szülőhelyemen, Oroszlányon.
Az Open Linux Day elképzeléseim szerint egy évente ősz közepén megrendezésre kerülő, személyes jelenléten alapuló rendezvény lenne. Alapját jövőre szeretném, ha az időközben a helyben Oroszlányon és a megyében kialakuló erős, Linux alapú rendszereket kedvelő közösség tagjai adnák. A jövőben is a mostani nyitó rendezvényhez hasonlóan, tematikusan szeretném megrendezni az eseményt.
A Linux ökoszisztéma és a Debian
Az idei esemény „családi” környezetben zajlott. A neves előadók mellet több olyan vendége is volt az eseménynek, akik nem számítottak kezdőnek a Linux alapú operációs rendszerek világában. A jelenlévők szerint az esemény hiánypótló volt abból a szempontból, hogy egy vidéki városban került megrendezésre. A témák frissessége és az előadók elkötelezettsége biztosította, hogy minden előadóhoz több kérdés is érkezzen. A délelőtt során az alábbi témák és előadók biztosították az új és személyes élményen alapuló ismereteket:
Az ebéd utáni nyílt fórumot sajtótájékoztató követte. Ezt követően vágtuk fel a Debian 30. születésnapjára készült tortát, majd szabad, témákban bővelkedő kötetlen beszélgetések következtek.
Boldog 30. születésnapot DEBIAN.ORG!
A rendezvény egyedi volt abból a szempontból is, hogy az érdeklődők az előadóval együtt hajthatták végre a Debian 12-es operációs rendszer telepítést a kihelyezett gépeken. Az előadás témája szerint dual-boot környezetes telepítés került bemutatásra, azaz egy létező Windows 11 operációs rendszer mellé telepítették a Debian Bookworm rendszerét. Ezt követően a Lenovo T400 számítógépek szabad prédává váltak és a vendégek több telepítési változatot és a Debian 12-től eltérő (Linux Mint Debian Edition 6, MX Linux) operációs rendszereket is telepítettek, ezzel végleg felszabadítva a gépeket a Windows „uralma”alól.
Debian Bookworm telepítése dual-boot módban
Ezúton köszönöm elsősorban előadóinknak Balázsnak a két Péternek és Kálmánnak, hogy elfogadták meghívásomat és tartalmas, érdekes előadásokkal színesítették az első Open Linux Day rendezvényt. Köszönettel tartozom a vendégeknek is, akik nem csak Budapestről, hanem még Szigetszentmiklósról, sőt Ostffyasszonyfáról és Drávaszabolcsból is eljöttek.
Honnan érkeztek előadóink és vendégeink?
Külön köszönetemet kell kifejeznem a rendezvény kiemelt média támogatójának, az Oroszlányi Városi Televízió munkatársainak, akik lehetővé tették a média anyagok elkészítését és minden általuk elérhető felületen népszerűsítették a rendezvényt.
Az esemény sikeres lebonyolításában múlhatatlan érdemei vannak a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár dolgozónak, technikusainak és vezetőinek, akik mindent megtettek azért, hogy az esemény zökkenőmentesen és kellemes hangulatban valósulhasson meg.
Végül, de nem utolsósorban köszönöm feleségemnek, személyes együttműködését és végtelen türelmét, amellyel mindig rengeteget segít abban, hogy a Linux ökoszisztéma dolgainak megismertetésében másoknak segíthessek az oktató videók elkészítésével, a személyes online konzultációkkal, a néha órákig elnyúló telefonos egyeztetésekkel és hogy anyagi erőforrásainkat a rendezvény megszervezésére fordíthattam.
Jövőre veletek és az új/régi előadókkal és a sok új vendéggel együtt, ugyan itt!
A Linux ereje legyen veletek!
Jöran (falcon)
Tervezte és készítette: FALCON - falcon@okis.hu ⚫ Frissítés: | 2023.10.15 | 16:41 | 26087 - 5405 |